cicák

A macska fejlodéstörténete A titokzatos macska... Találó kifejezés, hiszen egyrészt ez a négy lábon surranó, doromboló talány több ezer éve szegodött az ember mellé, de mégsem vált huséges szolgálójává, másrészt eredetérol, háziasításának körülményeirol, idejérol, helyérol mind a mai napig vitatkoznak a tudósok. A legújabb kutatások szerint a ragadozók rendjén belül a kutyafélék és macskafélék között a legszorosabb a rokonság. Haltenorth macskakutató elméletében a macskafélék családjába tartozó vadmacskákat egyetlen faj, a Felis silvestris alfajaiként ismeri el. Ezeket az alfajokat pedig három csoportba osztotta: erdei, sztyeppei és fakómacskák. Bár mindegyik csoport több állatfajt foglal magába, mindnek van egy prototípusa (alfaj). A fakómacskák csoportjában ez a líbiai fakómacska. A háziasítás ezt az alfajt érintette. A házimacska rendszertanilag tehát alfaj rangú, a törzsfaj, a Felis silvestris háziasított formája. (Az alfajok a rendszertanban egy harmadik nevet kapnak, így lett a házimacska tudományos neve a Felis silvestris forma catus vagy forma domestica.) Más kutatások eredményeképp viszont megdolni látszik az az elképzelés, hogy a vadmacskát körülbelül 4-5 ezer évvel ezelott háziasították Egyiptomban, és így lett belole "cica". Egyes jelek ugyanis arra utalnak, hogy a macska Elo-Ázsiában lett háziállat, elodei pedig nem az erdei vadmacskák, hanem az Elo-Ázsiában és az Arábiában élo núbiai sztyeppei macskák voltak. (A fenti képre kattintva pár mondat olvasható a cicák testi adottságairól.) Anatóliában (Törökország) például több mint 7 ezer éves olyan szobrocskákat találtak, amelyek macskákkal játszadozó asszonyokat ábrázoltak. Ez ido tájt már Jerikóban is tartottak cicákat. Ezek az állatok az ókori egyiptomi képeken és szobrokon is felbukkantak, ami egyértelmuen jelzi, hogy igen korán kíséroivé váltak a különbözo kultúráknak. Foként emberi települések környékén ütötték fel tanyájukat, miután ott patkányokban és egerekben gazdag vadászterületre leltek. Ez a fajta laza együttélés mind a macska, mind az ember számára hasznosnak bizonyult. Megnyílt a lehetoség a macska háziasítására. A macska háziasítása hosszú idot vett igénybe. Megszelídítése akkorra teheto, amikor az ember föladta nomád életformáját és letelepedett. A helyhez kötöttség így a macska számára is kedvezobb életfeltételeket teremtett. A macskát az ókori Egyiptomban - i.e. 2500 körül - istenként tisztelték. Egyiptom hatalmát a Nílus-völgyi területek termékenysége alapozta meg. A magtárakban tárolt szemes terményt a macska óvta meg a rágcsálóktól, és az ott menedéket kereso kígyókat is ártalmatlanította. Az ókori görögök és rómaiak az egyiptomiakhoz hasonlóan tisztelték, és a házimacska eljutott a világ más tájaira is. A keresztény egyház pogány szokásnak tartotta a macskák istenítését, és eroteljesen lépett fel ellene. Elterjedt az a hit, hogy az ördög és a boszorkányok a macska alakját öltik magukra. Emiatt a középkorban sok macskát égettek meg vagy pusztítottak el különféle módszerekkel. Mindez a patkányok és az egerek tömeges elszaporodásához vezetett, ezek az állatok pedig különféle járványokat terjesztettek. Az egyház szándéka ellenére az emberek újra felismerték a macska hasznosságát. Ez megváltoztatta az emberek nézeteit, és a macska tartása újra egyre természetesebbé vált. Sok uralkodó, pápa és bíboros kedvenc állatává vált (például a francia Richelieu bíboros 14 macskát tartott), népszerusége pedig egyre nott. Az elso hosszú szoru macskákat körülbelül a XVI. században hozták be Európába a Közel-Keletrol. Szaporodásuk emberi beavatkozás nélkül folyt. A múlt század végén kezdték el az állatok szándékos keresztezését és továbbtenyésztésre való kiválasztását. A tenyészállatok összehasonlítása és értékelése céljából különféle macskakiállításokat rendeznek. Az elso kiállítást egy angol macskaklub - a National Cat Club - szervezte, ahol 170 állatot mutattak be.



A macskaisten



Egyiptom


Az ókori Egyiptomban a macskát szent állatnak tartották, kezdetben meglehetosen gyakorlatias okból: Az országot ellepte az Ázsiából érkezett patkányok serege, így a macskát a leghasznosabb állatként tartották számon, ebbol pedig egyenesen következett, hogy szent állataik közé sorolták. Nem véletlen, hogy Basztet istenasszonyt - a föld és a termékenység istennojét - macskafejjel ábrázolták. A "szent" macskát fényes szentélyekben tartották, a legjobb eledelekkel látták el, saját papjai és hívei voltak. Mi több, a macskáknak alighanem több tiszteloje volt, mint bármelyik más állatnak. A túlzásba vitt imádat következtében egy ido után az agyonkényeztetett macskák már nem fogtak egeret, patkányt. Népszeruségük ennek ellenére nem csökkent, hiszen az egyiptomiak számára akkor már nem hasznosságuk volt fontos, hanem "isteni tulajdonságaik". A papok szerint a macskák Rével, a hatalmas Napistennel is rokonságban álltak. Számtalan jellel magyarázták a macskának, ennek az éjszakai állatnak és a Napistennek a szövetségét. Ilyen volt például az állat pupillájának változása fény hatására, mely éjjel úgy világít, mint egy parányi napocska. A macskák kultusza odáig fajult, hogy az elpusztult állatokat bebalzsamozták, koporsóba helyezve temették el, tulajdonosuk pedig gyásza jeléül leborotválta a szemöldökét. A szent állatok elpusztítását halállal büntették. Egyéb kultúrák Indiában több mint 2 ezer éves szanszkrit írásokban találhatunk utalásokat a macskákra. Japánban Kr.e. 600 körül a templomi szent tekercseket rongáló egerek elleni orökként alkalmazták a doromboló vadászokat. Az osi Peru part menti lakói, a mohikán indiánok szintén istenként tisztelték a macskákat, testvéreik, a kecsua indiánok viszont alapvetoen gonosz, félelmetes erot láttak benne. Késobb, ahogy a faj elterjedt egész Európában, hasznosságát széles körben elismerték, Angliában például törvényt hoztak a macskát ellopó vagy elpusztító emberek ellen. A sötét középkor A macskák aranyélete Európában 700 évvel ezelott, a középkorban ért véget, amikor a hatalmas és zsarnoki középkori egyház tuzzel-vassal végleg ki akart irtani mindent, ami "bunös". Ádáz dühe olyan állatok ellen fordult, amelyeket keleten tiszteltek, nagyra becsültek. Ennek a "keresztes hadjáratnak" az egyik elso áldozata a macska volt, melyet tisztátalan állatnak, sot, egyenesen boszorkánynak nyilvánítottak. Éjjeli kóborlásai, nesztelen lépte, titokzatos ténykedései, sötétben világító szeme mind ördögi eredetre engedtek következtetni. A macskákat a szent inkvizíció nevében százezer számra kínozták halálra.

cicák



Bubáj, varázslat


A macskákról pozitív és negatív babonát egyaránt szép számmal lehet találni. A középkorra teheto a legtöbb macskaellenes hiedelem megszületése. Példaként álljon itt néhány: Ha belerúgsz egy macskába, reumát kapsz. Ha elveszel egyet a macska kilenc életébol, szellem kísért majd egész életedben. Ha vízbe fojtasz egy macskát, az ördög bosszút áll érte. (Tanulság: Nem szabad bántani oket. :-) A fekete macska megkülönböztetett figyelmet élvez a babonások körében. Sokan baljós elojelet vélnek benne felfedezni, sot, néhányan azt tartják, rontó szeme van. Mások viszont szerencsehozónak tulajdonítják. Állításuk szerint, ha valaki egy teljesen fekete macskában talál egy fehér szorszálat, és azt sikerül úgy kitépnie, hogy megússza karmolás nélkül, akkor nagy gazdagság, a szerelemben pedig szerencse vár rá. (Azért ezt sem muszáj olyan komolyan venni! :-) A középkori hiedelmek szerint a macska varázslatot uzo lény, sötét erok szövetségese, aki látja a szellemeket és kiszívja az alvók lélegzetét. Az angol tengerészek viszont egyenesen a szerencse zálogának tartották foleg a fekete macskákat. Minden valamire való hajón voltak macskák, akiket - némi gyakorlati okból - nagy becsben tartottak. Hajótöréskor is elsoként a macskákat mentették. Amerika egyes hegyvidéki részein máig él a babona, mely szerint a macska tudja eldönteni, hogy egy lány férjhez menjen-e vagy sem. Eloször kitép három szorszálat a macskából, majd papírba csomagolja és a küszöb alá teszi. Ha másnap reggel a szorszálak Y alakba rendezodnek (yes), akkor a válasz igen. Ha viszont N alakba (no), akkor a válasz nem. Sokan tulajdonítottak és tulajdonítanak ma is gyógyító erot a macskáknak. Azon kívül, hogy a népi orvoslásban felhasználták a macska szorét, karmait és egyéb részeit, voltak macskabarátabb módjai is az állat segítségével való gyógyításnak: Oroszország egyes vidékein élt például az a hiedelem, hogy a macska - foként a fekete - megvéd a betegségektol. Ha valakinek árpa no a szemén és azt egy fekete cica farka végigsimítja, az árpa rögtön elmúlik. A háromszínu cicák farkának érintése pedig a szemölcs elleni hatásos gyógyszer. És ha egy macska eltüsszenti magát, azt rögtön az egészségére kell kívánni, így az ember mindörökre megszabadulhat a fogfájástól. A macska idojósló képességét évszázados népi megfigyelések igazolják. Ha például a cica odaül a kályhához, hideg ido várható. A Dunántúlon azt tartják, ha Zsófia napján (május 15. és szeptember 17.) a meleget keresi, hidegre fordul az ido. A cseremiszek nagy hideget vártak olyankor, ha a macska a kemencére ül és ott is marad. Ha pedig álmos és nem vadászik, eso várható. Tartós esore lehet számítani, ha a macska hosszasan tisztálkodik. Az álmoskönyvek is különös figyelmet szentelnek nekik: Macskával álmodni figyelmetlenséget jelent. Ha karmol, haragos kezek közül menekülsz. A fiatal cica azt jelzi, elcsábítanak. Macska a házteton gonosz jel, koromsötétben pedig szemed romlását jelentheti. Az egerészo macska özvegység, a nyelvét látni váratlan hazugság. Ha a cica beszél, amit mond, beteljesül. Ha álmodban macskát etetsz, mások gondját veszed a válladra, a kitömött cica pedig képzelt veszélyt jelez.

Csodálatos képességek




Gyakran elhangzott már, hogy az állatok közül leginkább a macskák rendelkeznek sejtelmes, pszichés képességekkel. Valójában persze minden állatban rejlenek ilyen fajta képességek - vagy ösztönök - és minden egyes fajnak sokkal mélyebb pszichés adottságai vannak, mint amit az ember valaha is remélhet megérteni. A macska például, összehasonlítva a kutyával, meglehetosen antiszociálisnak tunik, de éppen ez a tartózkodás az, amelynek révén kapcsolatban áll a "láthatatlan világgal". A macska magányos vadászok leszármazottja, nem pedig falkában élo állatoké. Ez okozza, hogy egészen rendkívüli mértékben függ pszichés képességeitol. A macska - némi túlzással - tulajdonképpen egy élo "szuperérzékeny jelfogó készülék". Állandóan kap tájékoztatást teste minden pontján és az agyán keresztül. Ezért tunik olykor "skizofrénnek": egyszerre érzéki és élvezeteket hajszoló, ugyanakkor tartózkodó és végtelenül közönyösnek látszó. Az egyik pillanatban örömmel hempereg gyengéd érintésünkre, a következoben pedig már lesben áll az ablaknál, füleit mozgatva olyan üzenetekre, amelyiket csupán o képes meghallani. Számtalan történetet ismerünk a macskák titokzatos, "természet feletti" képességeirol. Kifinomult érzékeik ugyanis lehetové teszik, hogy megérezzenek, elore jelezzenek különbözo dolgokat. A háborúban például a radaroknál korábban jelezték a közelgo bombatámadásokat, amivel rengeteg életet mentettek meg. A földrengéseket, egyéb természeti katasztrófákat is csalhatatlanul elorejelzik. Állítólag megérzik a halál közeledtét is; gazdájuk, macska-társuk elvesztése teljesen megbolondíthatja oket, akár öngyilkossághoz is vezethet. Cicák csodálatos utazásairól is sok hiteles történet szól; ösztöneik alapján több ezer kilométert képesek vándorolni, csak hogy gazdájuknál vagy újra szeretett otthonukban legyenek. Íme egy történet egy családról, akik az igen surun lakott Manhattanben éltek. Nyárra kibéreltek egy házat néhány száz kilométerre otthonuktól, és magukkal vitték macskájukat is. A cica remekül beilleszkedett a falusi életbe - olyannyira, hogy még a nyár vége elott vemhes lett. Sajnos a család visszaköltözésének idopontja egybeesett a macska ellésével. Mint sok fajtatársa, már talált is magának egy titkos fészket erre a célra. Ezért a távozás napján gazdái hiába keresték, kénytelenek voltak nélküle visszatérni a városba. Két hónap múlva viszont egy macska jelent meg második emeleti lakásuk ablakában. Az o cicájuk volt! Egyik kölykét a szájában tartotta. Anyamacska és kölyke több száz kilométert tett meg erdokön, mezokön, városokon át, majd végül a zsúfolt Manhattanen keresztül. De a család öröme sajnos nem tartott sokáig, mert a cica megint eltunt. Két héttel késobb viszont újra megjelent, fogai között újabb kiscicával. Ekkor a család kocsiba szállt, visszahajtottak a nyári lakhoz és összeszedték a többi kölyköt is. :-)

Macskafajták



Házimacska

Házimacska A Földön élo kb. 300-400 millió macska nagy része „közönséges" házimacska. Életkörülményeik rendkívül változatosak. Amelyik egész életében lakásban volt, remekül megszokja azt, és nem vágyik a szabadba - kivéve a párzási idoszakot. Amelyik viszont a szabadban született, nem igényli a kényelmet, és a kandalló melegét. A házimacska színe számtalan: lehet fekete, fehér, kékesszürke, háromszínu, csíkozott, tarka stb. Vissza a lap tetejére Hosszú szoru macskák Hosszú szoru macskákról kb. 500 éve beszélhetünk. Kezdetben csak a perzsa és az angóra faj létezett. Napjainkban Európában általában perzsának, Amerikában hosszú szoru macskának hívják oket. De nem minden hosszúszoru macska perzsa! A perzsamacska az egész világon a legkedveltebb fajta. Fejének gömbölyusége a széles arccsontokból, a kerek állból, a rövid orrból és a kicsi, egymástól távol álló, felül lekerekített fülekbol adódik. Viszonylag nagy, kerek szemei távol ülnek egymástól. Teste tömzsi, rövid, végtagjai erosek, dús szorzetu farka szintén rövid. A perzsák valamennyi színváltozata természetes, az úgynevezett angóra típusból származik, amelyet a rövid szoru macskák hosszú szoru mutációjából tenyésztettek ki. Bár a perzsa és az angóra típus szore egyaránt hosszú, mégis van különbség köztük. A perzsának lényegesen hosszabb (15 cm is lehet) és finomabb a szorzete. Jelenleg mintegy 30 színváltozatuk létezik. Vissza a lap tetejére Félhosszú szoru macskák A félhosszú szoruek legismertebb képviseloje a birma macska. Elso látásra nemigen különbözik a hosszú szoru colourpoint perzsától, de szorzete rövidebb. Teste a perzsáénál nyújtottabb, végtagjai viszonylag rövidek és tömzsik. Kerek, mégis viszonylag kis szemük teljesen sötétkék vagy zafírszínu. A birmánál elso látásra feltunik a lábvégeken lévo úgynevezett zokni, amelyek a hátsó végtagokon valamivel hosszabbak. A leggyakoribb a sötétbarna színu birma. Jelleme alapján nagyon barátságos, az ember hívására rendszerint kellemes, lágy hangon válaszol. A fajta ismeroi szerint a birmát nem ajánlatos kisgyerekes családban tartani, mivel nehezen viseli a kisgyermeki természetet. Meglehetosen válogatós, rossz evo. Nagyon szereti a meleget, legjobban a 22-24 °C-on érzi magát. A birmakölykök, amikor megszületnek, teljesen világos színuek, a negyedik hét körül kezdenek el színezodni. A birma mellett a félhosszú szoruek közé tartozik még a norvég erdei, a török, balinéz, a maine coon, a ragdoll és a szomáli macska is. Jellemzojük a középhosszú vagy hosszú szorzet és a hiányzó aljszorzet. Emiatt szortakarójuk kevésbé tömött. Ha nem tekintjük a hosszú szort, akkor a szomáli macska ugyanúgy néz ki, mint az abesszin. Selymes, gazdagon csíkozott bundája van. Szemei vagy sötét borostyánszínuek, vagy zöldek. Leggyakoribb a vadszínu szomáli, alapszíne narancsos barna fekete csíkokkal. A szomáli élénk, kedves, alkalmazkodó, játékos cica, hangja finom és lágy. Nem szereti a kis helyiségeket. Balinéz: Testfelépítése megegyezik a sziámi macska testfelépítésével, csak a szore hosszabb. Elkeskenyedo farka és végtagjai hosszúak. Nagy fülei fejét ék alakúvá teszik. Mandulaformájú kék szemei ferde vágásúak. Színei szintén a sziámiéval megegyezok. Összesen 18 különbözo színváltozata ismert. Maine coon: A fajta Észak-Amerikából származik. Amerikában nagyon népszeru segítotárs a patkányok és az egerek elfogásában. Kimondottan nagy macskának számít, a kandúr körülbelül 7 kg, a nostény 5 kg körüli. Bundája dús, fényes, az aljszorzet gyakran hiányzik. Szore a hátsó végtagokon lévo úgynevezett golfnadrágon, a has oldalán és alján meglehetosen hosszú. Füle nagy és széles, szeme ferdevágású, feje kicsi, szeme rendszerint zöld. A maine coon nagyon kedves, játékos állat, igényli az emberi törodést. Vissza a lap tetejére Rövid szoru macskák A XVI. Századig Európában nem is ismertek másféle cicákat, mint a rövidszorueket. Alapszínük és mintázatuk cirmos volt, majd a háziasítás folytán alakult ki a többi változat. fajtatiszta tenyésztésükkel Angliában foglalkoztak eloször. Ma már sok színváltozatuk ismert: brit (európai), amerikai, abesszin, burma macskák, sziámi, rex macskák stb. Karthauzi: A legrégebben tenyésztett fajták egyike, 500 éve karthauzi szerzetesek hozták magukkal Afrikából. Szore finom, selymes, fénylo, tömött. A karthauzi feje gömbölyu, füle közepes nagyságú és kissé eloretolódik, ami olyan, mintha a macska állandóan figyelne. Szeme nagy, réz- vagy sötét narancsszínu. A fajta eros, izmos testfelépítésu. Félelmet nem ismer, nagyon bátor, vidám, mozgékony, rendkívül aktív, de nem igazán hagyja magát kényeztetni. Hangosan dorombol, viszont halkan, gyenge hangon nyávog, és csak nagyon keveset, körülbelül úgy, mint a macskakölykök. Magas az intelligenciaszintjük. Skót lógó fülu macska: Kínából származik és mára az egész világon elterjedt. A lógófüluséget egy gén határozza meg, ez okozza a fülkagylók elorehajlását. A skót lógófülu cicának gömbölyu feje van, ezen egymástól távol helyezkedik el a két fül. Nagy, kerek szeme van és rövid orra, ezért az állat úgy néz ki, mintha mindig mosolyogna. Teste rövid, szögletes, végtagjai oszloposak, farka hosszú és eros. Szore és szeme bármilyen színu lehet. Manx: A farok nélküli manx macskát már évszázadok óta ismerik. A manx mutáció következménye, az állat testfelépítése megváltozott, a martájék lekerekített, a hát rövid, a hátsó lábak hosszúak és erosek. Ezek következtében a manx inkább ugrál, mintsem könnyedén lépked, ahogy azt a macskáktól megszokhattuk. Rosszul mászik, és magasról sem tud leugrani. A feje nagy és kerek, pofája jól fejlett, füle széles alapon ül. Sphynx: Feltehetoen már az aztékok is ismerték a szortelen macskát. Ez az állat nem teljesen csupasz, általában a gerincoszlop mentén, a végtagokon és a farok utolsó centiméterein finom pehelyszorök találhatók. A tapintó- és szempillaszoreik viszont teljesen hiányoznak. Általában azok az emberek tartják a sphynxet, akik allergiásak a macskaszorre. Abesszin: Ez a látványos fajta eltér az összes rövid szoru változattól. Szorzete gyuruzött, színe többféle lehet. Mozgása kecses, viselkedése óvatos. Gazdájához huséges, ragaszkodó, kissé kényeskedo, nagyobb társaságban nem él szívesen, hangja még tüzeléskor is halk, jó mászó. A fajta közepes nagyságú, végtagjai karcsúak, farka hosszú, töve vaskos, a végén elkeskenyedik. Orra közepes hosszúságú, enyhén ívelt, szeme nagy, mandula alakú, zöld vagy borostyánszínu. A szemszíne gyakran változik, jól tükrözi a cica hangulatát és egészségi állapotát. Viszonylag nagy füle van, amely mereven felfelé mutat, csúcsa lekerekített, végén szorpamacs található ugyanúgy, mint a hiúznak. Orosz kék: Karcsú, középeros testfelépítésu macska, a farka viszonylag hosszú, és csúcsban végzodik. Szore rövid, tömött, ezüstöt csillogása a fóka prémjére emlékeztet. Feje lapos, rövid, homloka egyenes vagy enyhén kidomborodó. Zöld, mandulaformájú szeme van. Füle nagy és hegyes. Az orosz kék elég tartózkodó, csak az általa ismert emberben bízik. Nagyon kezes, türelmes, szép szóval szinte mindent el lehet érni nála, halk hangja még tüzeléskor sem kellemetlen. Sziámi: Kontrasztos színezodésu, a legismertebb szín a fókajegyu, ahol a szorzet alapszíne bézs. Teste hosszú, középnagy, végtagjai hosszúak, karcsúak, a hátsók hosszabbak az elsoknél. Ennek köszönheto, hogy a hát vonala nem egyenes lefutású, hanem hátrafelé enyhén emelkedik. Feje középnagy, hosszúkás, széles, a homloka egyenes vonalú, az orr irányában elkeskenyedik. Füle nagy és széles. Szeme sötétkék és mandula formájú. Szore rövid és fénylo, testre simuló, alapszíne gleccserfehér világoskék tónussal. Minden sziámi szemszíne sötétkék. A sziámi nem szívesen van egyedül, féltékeny a többi macskára és az emberekre is. Az emberi hangra válaszol, beszédes cica, intelligenciaszintje magas, könnyen idomítható és tanítható különbözo trükkökre. Gyorsan hozzászokik a póráz és a nyakörv viseléséhez, így akár pórázon is vezetheto. Vissza a lap tetejére A macska jelleme A macska a természet diadala. Ha ebbol a ténybol kívánunk kiindulni, már csak annyi dolgunk van, hogy megindokoljuk, vajon miért is az. Mert valóban az... :-) A macska elso és egyben legfontosabb jellemzoje a függetlenség. Sokan beszélnek a macska háziasításáról, habár be kell látnunk, hogy esetükben korántsem voltunk olyan sikeresek, mint a kutyák, lovak és egyebek átnevelésében. A macska egyszeruen átgondolta, milyen elonyei származhatnak az emberekkel való közösködésbol, úgy vélte, jobb neki úgy, mint magányosan kóborolni az egyre inkább szukülo természetes vadászterületeken, és nagy szerencsénkre mellénk szegodött. :-) Együtt élni egy macskával igazi kaland és kihívás. Egyénisége, akarata olyan eros, hogy csak akkor muködoképes a kapcsolat, ha minimum egyenrangú társként kezeljük. (Felsobbrenduségük elismeréséért cserébe pedig extra juttatásokban is részesülhetünk.) A házimacska orzi osei vad vérét, kifinomult érzékeit. Csodálatra méltó ügyességgel vadászik, sikerélményét pedig gyermeki oszinteséggel kimutatja: Boldogan dorombolva órákon át "játszik" az áldozattal, gazdájától pedig dicséretet és hódolatot vár hostettéért. Ha a kiszemelt zsákmány elillan, órákon át türelmes lesben áll, és gyakran még napok múlva is visszajár ellenorizni a helyszínt. Védi kijelölt területét, gondolkodás nélkül szembeszáll nála jóval erosebb macskákkal (néha kutyákkal is), pedig tisztában van az eroviszonyokkal. De a körzetét az élete árán is megvédelmezi a jogtalan behatolóktól. Egy macskát nem lehet bezárni; jön-megy, senkitol nem teszi függové magát, intézi ügyeit. És végül hazatér. Ha bízhat gazdájában, baj esetén hozzá menekül, sot meg van gyozodve róla, hogy ez a furcsa, két lábon járó szerzet egyenesen csodatévo képességekkel van megáldva, mert mindig elmulasztja, ha valami fáj, megoldja, ha valami gond van. (A rendes gazdi meg csak remélni tudja, hogy cicája ebben sem téved.) A macska-mama rengeteget foglalkozik kölykeivel: Megtanítja oket a létfenntartás összes trükkjére (de itt most nem a gazdinak való hízelgési módszerek széles tárházára gondolok) és megóvja oket akár az élete árán is. Példás anyának nevezheto; szereto és gondoskodó. Vissza a lap tetejére Macska és ember Emberrel való kapcsolatát a kifinomult alkalmazkodó készség jellemzi. Annak ellenére, hogy nem teszi magát függové senkitol és semmitol, mégis szívesen alkalmazza bevált trükkjeit a cél érdekében. :-) Már adottságaiban megvannak azok a tulajdonságok, amik sok ember szívét meglágyítják: Apró, kecses termet, királyi megjelenés, ragyogó, selymes szor; puha, ruganyos mozgás és még sorolhatnám. Azt mondhatjuk, hogy a macskának talán nincs annyi esze, mint a kutyának, de ami van neki, azt maradéktalanul arra használja, hogy az embereket manipulálja kénye-kedve szerint. A macskatulajok pedig rendszerint odáig vannak a manipuláció eme magas fokáért. :-) Ez az apró állat ugyanis kihasználja minden adottságát: Dorombol, de nem okkal - ok nélkül, hanem csak ritka jutalomként. Hízeleg, tekeredik, selymes szorét szinte simogatásra kínálja. Harap, karmol... Hol finoman, hol jó durván, hogy tudjuk meg, kivel állunk szemben. Hogy becsüljük meg, amikor nem karmol, és viselkedjünk úgy, hogy sose legyen oka rá. Ahhoz, hogy az ember egy macskával igazi szoros kapcsolatot építsen ki, nem elég az állatot ellátni, kényelmét biztosítani. A gazdinak el kell sajátítania kedvence sajátos kommunikációs eszközeit, ami azért nehéz, mert ezek szinte teljes egészében pszichés eredetuek. Egy hullámhosszon kell lenni vele, meg kell próbálnunk beleélni magunkat a helyzetébe, gondolkodásmódjába ahhoz, hogy képesek legyünk rábízni a döntést, mikor mit tesz. Sok macskatulajdonosnak talán az a legnehezebb, hogy belássa, kedvence jobban tudja, mi a jó neki. Ez persze nem minden esetben van így, de legtöbbször egy kis kísérletezés vagy próbálkozás segít eldönteni a kérdést. Ha a cica belátja, hogy ezúttal a gazdi valami olyat talált ki, ami valóban jobb neki, mint amit o gondolt az adott helyzetben, hálásan elfogadja a felkínált lehetoséget és késobb sem felejti el, milyen hasznosak vagyunk számára. :-) A macskának esze ágában sincs feladni egyéniségét. Amikor viszont kommunikálni akar velünk, sikerrel idomítja öröklött jelzésrendszerét a mi "gyengébb felfogóképességünkhöz". Állandóan figyeli és megtanulja gazdája testbeszédét, hanglejtésének rejtett üzeneteit. Macskánk tehát képes megérteni minket. Ahhoz pedig, hogy meg tudja értetni magát velünk, sajátos közlési rendszert fejlesztett ki: A nekünk szánt jelzései nagyon kifejezok, sot, karikatúraszeruen felnagyítottak, mintha tudnák, hogy egyértelmubb gesztusokra van szükségünk az övéknél jóval gyengébb érzékszervi felfogóképességünk miatt. Gyakran tapasztalhatják a gazdák, hogy macskájuk eloször csak apró jelekkel meséli el "bánatát". Ha nem ér célba, fokozatosan erosít, mert a türelem nem tartozik fo tulajdonságai közé. :-) Amikor macskánk úgy dönt, hogy kegyeskedik szóba állni velünk, határozott léptekkel megjelenik mellettünk és valósággal balett-táncot lejt, hogy szándékát értésünkre adja. Dörgölozik, farkával csapkod és fennhangon dorombol. Ha úgy érzi, lassan reagálunk jelzéseire, ölünkbe ugrik és testközelbol folytatja az akciót, amíg meg nem adjuk magunkat akaratának. Természetesen ez a viselkedés csak azokra az állatokra jellemzo, akik harmonikus kapcsolatban állnak gazdájukkal. A közhiedelemmel ellentétben a macska azt is tudja, mit szabad és mit nem - ha már volt alkalma kitapasztalni. Ennek ellenére nem zavartatja magát, folyton mintha versengene gazdájával, hogy melyikük akarata érvényesül végeredményben. Néha az az érzésem, a cica úgy gondolja, ha elég sokszor megcsinálja azt a "rosszat", amit nem szabad, de ami neki annál kellemesebb, minél inkább tiltott, akkor egy ido után megunjuk és meghajlunk akarata elott. És néha valóban siker koronázza ez irányú törekvéseit. :-) Vissza a lap tetejére Mesék macskákról A macskacicó (Nagy Andrásné) Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy király. Ennek a királynak volt három fia. Hát ezek a fiúk már mind házasodnivalók voltak. Azt mondta az apjuk, hogy házasodjanak meg.Fellökött a levegobe három pálcát, minden fiúnak a részére egyet, és azt mondta, kinek amerre esik a pálcája, arra kell menni nosülni. A nagyobbik fiúnak a grófkisasszonyok felé hullott a pálcája, a középso fiúnak a bárókisasszonyok felé, a legkisebb fiúé pedig egy suru erdo felé hullott. El is indultak a fiúk, de a kisebbik nagyon búsult. Azon gondolkozott, hogyan tud o menyasszonyt kapni az erdoben. Ahogy ment, mendegélt az erdoben, talált egy kis macskacicót. A macskacicó folyton nyávogott utána. Azt mondja a királyfi: - Felséges királyapám azt tanácsolta, hogy errefele jöjjek házasodni, de én itt nem találok leányt. Azt mondja a macskacicó: - Ne búsulj, én elmegyek tehozzád! Addig nem tudott a királyfi hazamenni, amíg meg nem ígérte, hogy feleségül veszi a cicát. A másik két testvére már otthon volt. Azok örültek, mert szép menyasszonyt kaptak. Az apjuk kérdezte sorra, hogy kinek milyen a menyasszonya. A legnagyobbik mondta, hogy az övé grófkisasszony, a közbülso mondta, hogy az övé bárókisasszony, a legkisebb azt mondta, hogy majd meglátják. Na, akkor a király azt parancsolta, hogy menjen el minden volegény a menyasszonyához, és hozzon egy szép virágcsokrot. A két nagyobbik fiú örömmel ment a menyasszonyához, de a kisebbik nagyon búsult. Mikor odaérkezett az erdo szélére, a cicó már várta. Látta, hogy nagyon búsul. Azt mondja neki: - Édes kicsi mátkám, csak azt a szomorú arcodat ne látnám! Mondd meg, miért búsulsz? - Hogyne búsulnék, mikor felséges királyapám azt parancsolta, hogy mindenik volegény vigyen a menyasszonyától egy virágcsokrot. Hát én a macskacicótól hogy vigyek? - Ne búsulj, csak feküdj le és aludj - mondta a cicó. Akkor megkapart egy nagy odvas fát, és sok kis macskacicó jött elo. Egyik cicó ezüstvirágot hozott, a másik aranyvirágot, a harmadik gyémántvirágot, s a menyasszony összeillesztgette mind egy csokorba. A másik két királyfi már otthon volt, a kicsi késore ért haza. A király azt mondta, hogy nagyon szép a csokor, mindeniké nagyon szép, de a legkisebbé a legszebb. Kérdezték, hogy mondja meg már, ki a menyasszonya, de csak azt felelte, hogy majd meglátják. Telt-múlt az ido, egy hét múlva újra azt parancsolta a király, hogy menjen mindenik a menyasszonyához és hozzon egy kendot. Elmentek a királyfiak, a két nagyobb nagy örömmel, de a kisebbik csak nagyon búsult. Mikor odaért az erdo szélére, a cicó már várta. Azt mondja: - Édes kicsi mátkám, csak azt a szomorú arcodat ne látnám. Mondd meg, miért búsulsz? - Hogyne búsulnék, mikor most kendot kell vigyek a menyasszonyomtól. Hát a cicó nem tud szoni. - Ne búsulj, csak feküdj le és aludj. Megint megkaparta az odvas fát, elojöttek a kis cicók. Egyik aranyszálat, a másik ezüstszálat, a harmadik gyémántszálat hozott. A menyasszony megszotte. Amikor hazaérkeztek, a király megnézte a kendot. A két nagyobbik fiúnak azt mondta, hogy hát szép, szép a kendo, amit hoztak, de a legkisebbnek azt mondta, hogy ez nagyon szép. - Mondd meg: ki a menyasszonyod? - Majd meglátjátok! Megint telt az ido. Nemsokára a király azt mondta, hogy most már hozza el mindenik a menyasszonyát. A két nagyobbik örvendezve ment a menyasszonyáért, de a legkisebb most már igazán nagyon búsult. Arra gondolt: hogyan vigye o a macskacicót haza? Még eddig minden megvolt, ami szükséges, de most már nincs mit tenni, csak be kell mutatni. A macskacicó ott várta az erdoszélen. Megint azt mondja neki: - Édes kicsi mátkám, csak azt a szomorú arcodat ne látnám! Mondd, miért búsulsz? - Hogyne búsulnék, mikor felséges királyapám azt parancsolta, hogy mindenik vigye haza a menyasszonyát. Én téged, cicót, hogy vigyelek? - Ne búsulj, csak feküdj le és aludj! A királyfi gondolta, hogy most nem alszik el, de csak nem tudott magának parancsolni, és csak elaludt. Amikor felébredt, egy gyönyöru szép királyi palotában ébredt fel, és egy nagyon szép királykisasszony volt mellette. Azt se tudta, hogy mit csináljon! Nagyon meg volt ijedve. De a királykisasszony azt mondta neki, hogy ne búsuljon, mert o az, akit macskacicó képében megkért, de o el van átkozva, hogy addig mindig macskacicó legyen, amíg valaki meg nem kéri macskacicó képében. - Macskacicó voltam, most te megkértél, és visszaváltoztam királykisasszonynak. Voltak ott a királyi palotában inasok, kocsisok, szobalányok, gyönyöru szép hintók, lovak. Beült a királyfi a királykisasszonnyal a hintóba, tizenkét ló húzta. Így mentek hazafelé. Mikor hazaértek, már odahaza állott a lakodalom a legjavában. Mikor észrevették az orök, hogy jönnek, a királynak hírt adtak, hogy jön más országból a király vendégségbe. Mikor odaérkeztek, akkor látta a király, hogy az az o fia és a menyasszonya. Nagyon csodálkoztak, hogy soha nem mondta meg, hogy az o menyasszonya kicsoda. De ez a menyasszony volt a legeslegszebb. Megtartották a lakodalmat. Incidától Boncidáig ért a vége. Itt a mese vége! Vissza a lap tetejére Papucsok (Ela Peroci) Kisfaluban kicsik a házak, mind fehér, a tetok pirosak, az ablakok zöldek. Az udvarok tisztára söpörve, az út is tiszta. Minden házban van kisgyerek, mind papucsban jár, pirosban, kékben, zöldben. Kisfalu nagyon rendes kis falu, csak a gyerekek rendetlenek. Amikor este aludni mennek, egyik sem teszi a helyére a papucsát. Másnap reggel aztán kereshetik az asztal alatt, a kemence mögött, apa kabátzsebében. Keresik, de nem találják. Egy reggel, mikor már az egész falu a meleg kávé édes illatával teli, Jancsi hiába kereste a papucsát. - Anya, hol a papucsom? - kérdezte. - Miért nem tetted a helyére? - felelte anya. - Látod, most elvitte a cica. Ugyanígy járt a Sári is a szomszédban, Tini két házzal arrébb, Toncsi a szemközti házban. Ezen a reggelen Kisfaluban minden rendetlen gyerek papucsát elvitte a cica. A gyerekek mezítláb reggeliztek, és reggeli után nem szaladhattak ki az udvarra, mert még huvös volt odakint, és mezítláb megfáztak volna. Késobb kisütött a nap, felmelegedett az ido, a gyerekek mezítláb, tarka ruháikban kiszaladtak az útra. - Hol a papucsod? Hol a papucsod? - kérdezgették egymást. - Elvitte a cica. - Az enyémet is! - Az enyémet is! - felelgették. - Hol lakik a cica? - kérdezte valamelyik. - Menjünk, keressük meg a cica házát! - kiáltotta Jancsi. Ennek mindnyájan megörültek, s azon nyomban el is indultak. Az erdo közepén egy fehérre meszelt, piros tetos házacskát találtak. Az ajtón tábla: MIRCI CICA CIPÉSZ Mirci meghallotta a gyerekek hangját, és ajtót nyitott. - Mit kívántok, gyerekek? - A papucsainkat. Add vissza, kérlek, a papucsainkat - kérlelték. Mirci kinyitotta az ajtót, és betessékelte oket. A falakon polcok, a polcokon papucsok, pirosak, zöldek, kékek, az egész falu minden gyerekének papucsa. És milyen szép rendben! Úgy sorakoztak egymás mellett, mint a katonák! - Keresse meg mindegyik a magáét - szólt Mirci. Ez bizony nem volt könnyu. A papucsok tiszták voltak, megfoltozva, megvarrva, rendbe téve mind. A gyerekek alig ismertek rájuk. De azért elobb-utóbb mindegyik megtalálta a magáét, csak a legkisebb, Bogyóka nem. - Ha meg nem leled, mezítláb mész haza - szólt rá Mirci. Bogyóka elpityeredett, a lába fázott. Az o papucsa elnyutt volt, rongyos, a polcon meg csupa szépen rendbe szedett papucs maradt. - Megfázom - panaszkodott a kisfiú a cicának. - Te vagy a legkisebb, de a legrendetlenebb is - szidta össze a cica -, de valóban megfáznál, ha mezítláb mennél haza - enyhült meg aztán, és elohozta Bogyóka papucsát. Mire leesik a hó, újat varrok neked - ígérte. Meghallották ezt a többiek is. Visszaszaladtak, és kérték Mircit: - Nekem is! - Nekem is! - Varrok nektek is - intett nekik Mirci, s azzal becsukta az ajtót. Az ablaküvegen át nézte, amint a tarka ruhás, piros, kék, zöld papucsos gyerekek hazafelé indultak. Leghátul Bogyóka botladozott. Esik már a hó. Itt a tél. Mirci cica varrja már az új papucsokat. Pirosakat, zöldeket, kékeket. Mindet nyusziprémmel béleli, hogy jó meleg legyen, és meg ne fázzanak benne a gyerekek. Mit gondoltok, helyre teszik-e ezután a papucsaikat, mielott este aludni mennek? Vissza a lap tetejére Cickom-Cilu (Mészáros Vincéné) Fagyos, csípos szél söpörte végig a pesti Huba utcát. A frissen esett hó csak úgy ropogott az óvodába sieto gyermekek lába alatt. Pityu az óvoda kerítése mellett hirtelen megállt. - Nini, egy fekete cica! - kiáltott fel. - Hogy került ide? Lehajolt, s óvatosan megsimogatta a didergo kismacskát. A cica nem futott el, barátságosan mozgatta a farkát. - Gyere, beviszlek az óvodába - mondta Pityu; gyöngéden ölbe vette, s beállított vele az óvoda ajtaján. A dadus néni elcsodálkozott. - Miféle kismacskát hoztál? - kérdezte. - Itt a kerítés mellett találtam, nagyon fázik szegény - magyarázta Pityu. - Miért csavarog ebben az hidegben? Menjen haza! - bosszankodott a dadus néni. Fogta az ijedten lapuló cicát, s kitette az utcára. A cica rémülten iramodott végig a fal mentén. Egy kislány jött vele szemben, Évike. - Hova-hova, cicuska? - állt eléje. - Csak nem félsz tolem, te kis buta! A cicának jólesett a kedves beszéd, simogatás. Dorombolva bújt meg Évike karján. A kislány megindult vele a havas utcán. - Majd megmelegszel az óvodában - cirógatta, s vitte, vitte az óvoda felé. Nemsokára belépett vele az óvoda ajtaján. A dadus néni nem sokat teketóriázott, újra nyakon csípte a hívatlan vendéget, s szó nélkül kitette az utcára. A cica dideregve lapult a fal tövében, a szél havat szórt a szemébe, s felborzolta selymes, fekete bundáját. Egyszer csak jóleso simogatást érzett a hátán. - Gyere, kiscicám, beviszlek az óvodába - mondta egy kisfiú. A cicát felemelte, s hogy megmelengesse, szépen bedugta a kabátja alá. A dadus néni gyanakodva nézett öcsi kitömött kabátjára. - Gyere csak ide Miféle pamacs g ki a kabátod alól? Megint behoztátok azt a macskát? Éppen nyakon akarta csípni, hogy megint kitegye a szurét, amikor hirtelen ott termett az óvó néni. - Ne bántsa, dadus, hadd melegedjen meg szegény. Fogta a macskát, gyöngéden cirógatni kezdte, s bevitte egy barátságos, meleg terembe. Letette a kályha mellé, s egy tálacskában tejet adott neki. A cica nem sokat kérette magát, nekiesett a tálacskának, s elkezdte lefetyelni a jó langyos tejet. Aztán megelégedetten dorombolni kezdett. Volt is kinek doromboljon! A fél óvoda gyermeknépe ott kuporgott körülötte. Moccanás nélkül figyelték, míg el nem csendesedett. - Elaludt - suttogta Pityu. - Majd én vigyázok rá, hogy fel ne ébresszék - szólt Évike. S a többiek lábujjhegyen tipegtek körülötte. - Építsünk neki házat! - mondta Öcsi. Egyszerre megélénkült a csoport, egymás fülébe sugdosták: - Macskavárat építünk! Macskavárat építünk! - Kalácsot is sütünk neki - súgtak össze izgatottan a kisleányok. Az óvodában szokatlan csend volt, csak az egyik sarokból hallatszott az építokockák koccanása, mert már javában épült a macskavár, s a másik sarokban csörrentek össze néha a babakonyha edényei, mert hát nem kis dolog kalácsot dagasztani igazi tésztából. Ebben a pillanatban vékony, elnyújtott nyávogás hallatszott. A várépítok a szakácsok, a kukták egyszerre körülsereglették a kályhát. - Felébredt - állapította meg Évike, aki a cica álmát orizte; felemelte, s lassú léptekkel indult vele a vár felé. A vár már készen állott, volt szép szobája, tornya, padlása, s Évike boldogan tette bele a macskát. Volt is nagy kacagás, amikor az egyik ablakban megjelent a cica bajuszos, fekete képe. - Bizonyosan éhes - aggodalmaskodott az egyik kalácssüto, s már futott is az igazi konyhába. Ott sült a kalács. Mire megérkezett a kaláccsal, a gyermekek már kezet mostak, szépen megterítették az asztalt. A cica saját várából figyelte a lakomát. Szája szélét izgatottan nyalogatta, s egyet-egyet nyávogott közben. Nem is hiába, mert minden gyermek kalácsából került a tányérjára egy darabocska. Lassan, kényeskedve rágcsálta a finom falatokat, s a gyermekek hangosan kínálgatták, biztatták: - Egyél, cica, jó édes kalács! Reggeli után a gyermekek szokásuk szerint énekelni kezdtek. Eloször elénekelték a "János urat", azután a "Danikánét". A cica rájuk se hederített, lustán heverészett a várablakban. Még a "Csicseri borsóra" sem moccintotta a fülét. Végül rázendítettek a Cickom-dalra. Több se kellett a cicának! Az elso "Cickom"-ra - uccu! - kiugrott a vár ablakán, nagy szemet meresztett, fülét hegyezte, s jobbra-balra nézett, hogy ki szólongatja. - Bizonyosan Cickom a neve - kiáltott Pityu - azért jött elo! - Cickom! Cickom! - hangzott innen is, onnan is, és a cica mindig arra fordult, ahol éppen cickomoztak. Délután a gyerekek szépen elbúcsúztak Cickomtól, és hazamentek. Cickom pedig jó szállást kapott a kályha mellett egy dobozban. Másnap újból felépítették a macskavárat, újból sütöttek finom kalácsot, egyszóval mindenki Cickom körül tett-vett, vele foglalkozott. Mert Cickomot minden gyerek egyformán szerette, még szüleiknek is megmutogatták, o volt a világ legokosabb, legjobb, legfeketébb macskája, a legcickomabb Cickom. Híre messze járt, az egész utca tudott már az óvoda kedvenc macskájáról. De egy napon mi történt? Egy öreg néni állított be az óvodába, mindenképpen látni akarta Cickomot. A cica, amint észrevette a nénit, hozzáfutott, dorombolva dörgölozött a szoknyájához. A néni karjára vette, magához ölelte, s még a könnye is kicsordult, amint mondogatta: - Cilu, Cilukám, hát mégis megtaláltalak! A gyermekek csodálkozva állták körül a nénit. Pityu szólalt meg eloször: - A néni honnan ismeri a mi macskánkat? A néni elmosolyodott. - Onnan, hogy az én cicám. - A Cickom a nénié? - kérdezték többen is. - Hát persze, hogy az enyém! Igaz-e, Cilu? Cickom feleletül állához dörzsölte a bajuszát, s még hangosabb dorombolásba kezdett. - Cickom-Cilu! Jaj de érdekes! - tapsikolt Évike, s ettol a többi gyerek arca is mosolyra derült. - Hogy veszhetett el szegényke? - kérdezte az óvó néni. A néni leült egy székre, s ölében a macskával, mesélni kezdett: - Itt lakom a szomszéd utcában. Cilun kívül senkim a világon. Jó, huséges macska ez. De nemrég megbetegedtem, s elvittek a mentok. Tegnap jöttem haza a kórházból. A szomszédasszony mondta, hogy az óvodások találtak egy fekete kismacskát. Hát eljöttem érte. Visszaadjátok-e? - Nem! - toppantott Pityu elszántan. Erre nagy zsivaj támadt, de az óvó néni lecsendesítette a gyermekeket, s megkérdezte: - Gyerekek, visszaadjuk a néninek a cicát? - Vissza, vissza! - hallatszott mindenfelol. Végül még Pityu is belátta, hogy a macska helye az igazi gazdánál van. Az öreg néni felkelt a székrol, s ölében a macskával elindult. - Hadd kísérjük el - kérték a gyermekek. A kapuig felváltva vitték, ott aztán még egyszer megsimogatták; a ház elott a néni elbúcsúzott az óvodásoktól, s megindult hazafelé. Cickom-Cilu még egyet nyávogott barátságosan a néni hóna alól - talán megköszönte a szíves vendéglátást -, s aztán eltunt a becsukódó kapu mögött.

cicák





cicák

cicák

cicák

cicák

cicák
cicák
cicák
cicák

cicák

cicák

cicák